Mitől NŐ a nő?

A válasz talán nem is olyan egyszerű. Ám egy március 2.-án, a CITYgalleryVIENNA by publicartist-ban megnyílt, különleges fotókiállítás keretében az alkotók próbálták megtalálni a választ erre az egyszerűnek tűnő, de nem is olyan egyszerű kérdésre. Ennek kapcsán beszélgettünk a művészekkel: Bánhalmi Norbert és Barabás Eszter fotóművészekkel és Huszár Hajnalka ruhatervezővel.

Bécsi Szelet Magazin: – Már a kiállítás témája is nagyon izgalmas: Femme Fatale. E mögött a cím mögött megbújik egy hangulat, egy atmoszféra, mégis mindenkinek kicsit mást jelent a „végzet asszonya”-kifejezés. Ráadásul ti mindezt nem profi fotómodellek, hanem hétköznapi nők fotóin keresztül szerettétek volna bemutatni, amitől csak még élőbbé, vibrálóbbá, izgalmasabbá vált a témaválasztás. Hogy jött ez a különleges téma? Hogy jött a kiállítás ötlete?

Bánhalmi Norbert: – A kiállítás ötlete már nagyon rég megfogalmazódott a fejemben, ugyanis Helmut Newton stílusa nagyon tetszik. Amikor tavaly a második kiállításomra utaztam éppen, akkor egy kicsit úgy éreztem, hogy az a kiállítás nem pont olyanra sikerült, amilyenre elképzeltem. Ekkor formálódott meg bennem a gondolat, hogy szeretnék egy olyan kiállítást a témáról, ami hűen tükrözi az én elképzelésemet, az én nézőpontomat, az én víziómat. Ehhez viszont szükségem volt egy alkotótársra, egy női művészre.

Bécsi Szelet Magazin: – Nem féltél attól, hogy egy másik fotóművésszel együtt dolgozva esetleg ugyanazt a témát majd másképp fogjátok látni?

Bánhalmi Norbert: – Nem, sőt, az elképzelésemhez pont arra volt szükségem, hogy legyen egy női fotóművész is a koncepcióban, aki a másik oldalról is képes megközelíteni a nőiség témáját. Ekkor kezdtem kutakodni női aktfotósok után, és így akadtam rá Barabás Eszterre. Elsőre látszott, hogy a művészeti stílusunk nagyon hasonló. Kiderült, hogy ő is ismeri az én munkásságomat, így már nem is voltunk egymásnak ismeretlenek, és nagyon tetszett neki a közös kiállítás ötlete. És bár a képeken tükröződik a kettőnk különböző látásmódja, az összhatás mégis olyan lett, mint amilyet terveztem: pont azt mutatja meg, hogy milyen sokféleképpen lehet nőies egy NŐ, legyen akár szexi, bájos, kitárulkozó, dögös, erős, vagy épp hűvös és elegáns.

Bécsi Szelet Magazin: – Eszter, milyen volt a te víziód a kiállításról? Te mit szerettél volna megmutatni a téma kapcsán a fotóiddal a közönségnek?

Barabás Eszter: – Míg Norbi a férfienergiák fókuszából közelített a fotókhoz, én nőként arra vállalkoztam, hogy a hölgyek rejtett, erőteljesebb, akár vadabb oldalát tárjam fel. Érdekelt, hogy a jin-minőségből hogyan hívhatók elő a jang-energiák, a bennük rejlő szenvedély, néha nyers ösztönök. A fotóimmal azt szerettem volna megmutatni, hogy a nőkben ott rejlik ez a titokzatos kettősség: egyszerre törékenyek és sebezhetők, ugyanakkor hihetetlen belső erővel bírnak. A képeim provokatívabbak, igyekeztem kilépni a klasszikus női ábrázolás kliséiből. Természetesen voltak kihívások, hiszen nem minden modell számára volt könnyű elengedni a hétköznapi maszkokat, és megnyílni. A képekben ott van ez a küzdelem, és az önátadás is. Összességében úgy érzem, elértem a célomat: a fotók nem csak nézöpontokat ütköztetnek, hanem párbeszédre hívják a közönséget is arról, hogy mit jelent ma nőnek és NŐ-nek lenni – annak minden árnyalatával és ellentmondásával együtt.

Bécsi Szelet Magazin: – Hogy érezted, mennyire tudtátok Norbival a kettőtök különböző látásmódját egy kerek egésszé összeállítani és mégis két különböző karakternek maradni a kiállítás képeiben?

Barabás Eszter: – A közös munka során izgalmas kihívás volt, hogy megőrizzük a saját karakterünket, miközben egy közös, egységes narratívát hozzunk létre. Bár különböző szemmel közelítettünk a női léthez, éppen ez a kontraszt tette izgalmassá a kiállítást. Az ő képei inkább a nőiesség klasszikusabb, líraibb oldalát emelték ki, míg én a hölgyek rejtett, nyers, ősi erejét kerestem. Mégis, a két nézőpont nem széttartott, hanem épp ellenkezőleg, kiegészítette egymást – mintha ugyanannak az érmének a két oldala lenne. Úgy érzem, sikerült megőriznünk a saját hangunkat, miközben a képek egyfajta párbeszédet is folytattak egymással, így teremtve meg az egyensúlyt.

Bécsi Szelet Magazin: – Volt még két szereplője a kiállításnak, 2 furcsán felöltöztetett próbababa, amiket talán a nézők eleinte nem is igazán értettek. Hajni, ez hozzád kötődött. Miért voltak ott ezek a babák?

Huszár Hajnalka: – Talán egy hónappal a kiállítás előtt Norbi keresett meg a kéréssel, hogy készítsek egy művészeti installációt a fotókiállításukhoz kiegészítésképpen. Szinte egyből megszületett a fejemben az ötlet, hogy olyan koncepciót alkotok meg, ami egyfajta keretet képez a fotókhoz és szélesre tárja az ajtót a hétköznapi nők felé, hogy nemcsak a fotókon szereplő hölgyek, hanem szó szerint bárki lehet „Femme Fatale” az élet bármely területén és pillanatában – még akkor is, ha ez a környezete felé nem feltétlenül látszik. A nőiesség megélése, önmagunk nőiségének megérzése csak belül, lélekben is történhet.

Bécsi Szelet Magazin: – Izgalmas öltözékeken keresztül mutattad meg ezt. Mesélnél a ruhákról?

Huszár Hajnalka: – Az volt a célom, hogy valahogy beláttassam a nézőt a felszín alá, és egyben kifejezzem azt, hogy a felszín alatt BÁRKI lehet. Ezért próbababák, és nem élő modellek viselték a ruhákat. Fontos szempont volt az is, hogy a babák szándékosan nem modellalkatúak, hanem teltebb, nagyobb méretűek voltak, hiszen azt is hangsúlyozni szerettem volna, hogy NŐ-nek lenni nem függ sem kortól, sem mérettől. Mindkét próbababán a felső réteg egy hétköznapi, munkához kapcsolódó, egyáltalán nem feminin „egyenruha” volt. Az egyiken egy laborköpenyre emlékeztető ruhadarab, amilyet az orvosoktól a laborban dolgozókon és a bolti eladókon át a takarítónőkig nagyon sokan viselnek a munkájuk során. A másikon pedig egy klasszikus rendvédelmi egyenruha sziluettjét jelenítettem meg, amilyet a parkolóőröktől a börtönőrökön át a rendőrnőkig sokan viselnek. A lényeges elem az volt, hogy ezek a felső ruhadarabok teljesen átlátszó tüllből készültek, amin keresztül „beláttunk a felszín alá”, és a felső réteg alatt ezek a babák egy-egy dögös, szexis miniruhát viseltek. Így utalt a koncepció arra, hogy a felszín alatt bárkiben ott rejlik a NŐ, a „Femme Fatale”.

 Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a cél elérése tökéletesen sikerült mindhárom művésznek. Gratulálunk az izgalmas kiállításhoz és mindhárom művésznek további sikereket kívánunk!

Bécsi Szelet Magazin