Fondü – avagy belestünk a Svung Színház hálószobatitkaiba
- Huszár Hajnalka
- máj. 6.
- 2 perc olvasás

Nemrég egy nagyon izgalmas esemény meghívóján akadt meg a szemem: a Svung Színház az egyik készülő előadásához hirdetett nyílt próbát, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhettek a darab születésének lépéseibe, vagy ahogy Pohl Balázs, a társulat alapítója és vezetője mondta, a Svung „hálószobatitkaiba”.
Természetesen azonnal tudtam, hogy ezen RÉSZT KELL VENNI, és egy pillanatig sem bántam meg ezt az egy pillanat alatt született döntésemet.
Már maga a darab címe is zseniális: FONDÜ.
Az ember azonnal elkezd azon gondolkodni, hogy vajon milyen történet lehet egy ilyen cím mögött, és legfőképp miért pont „fondü”? Vajon milyen az a darab, ami egy ilyen szerényen furcsa címet visel, vajon nyúlós és ragacsos, vagy inkább melengető és finom?
Kedves Olvasó, annyit előzetesen is elárulhatok, hogy egyik sem.
Ellenben egy parádés, romantikus vígjáték, ami a tévedéseknek, a félreértéseknek és a helyzetkomikumoknak egy olyan keverékét tárja a nézők elé, hogy még egy krimisorozatokon megedződött nézőnek is komoly kihívás a bonyodalmak követése, főképp, hogy a színészek zseniális szereplőformálása önmagában is képes magára tapasztatni a figyelmet.

Lesz itt, kérem, házasság, hazugság, örökség, és persze szerelem. A darab maga egy kerettörténet, aminek alapját egy, a két világháború között született magyar film, az Ágrólszakadt úrilány adja. A történetben egy nagymama arról mesél az unokájának (vagyis a közönségnek), hogy hogyan ismerte meg a nagypapát, miközben épp sajtot darabolgat. A színpadon közben megelevenednek a történet szereplői. Nők, férfiak, gazdagok, szegények, de egy dolog mindegyikükben közös: hogy senki sem mond igazat. Vagy legalábbis nem egészen….
De vajon hogyan tud egy eszes lány, egy kissé málé nemes, egy furfangos író, és egy sznob nagymama bonyodalmakat okozni? Hát kérem, nem kell ehhez más, csak egy kis félreértés, melegre olvasztva, megfűszerezve egy kis büszkeséggel, egy csipet szégyennel, és tetején egy jókora adag úrhatnámsággal megszórva. Máris kész a Fondü.
No, de hogy egy kicsit a történetről is meséljek: Egy lány egy híres drámaírónak azt hazudja, hogy van férje, de az illető valójában nem is az, sőt, az úriembert a saját menyasszonya egy panzióban várja. Az író, bár tudja az igazságot, mégis belemegy a játékba. Még egy medvebőrnek is fontos szerep jut…
A történet robbanáspontján aztán megjelenik a lány konzervatív nagymamája, aki az unokáját az író kunyhójában találja, és ebből fatális tévedések és hazugságok szövevénye indul el. A többit pedig már látni kell!

Ja, és hogy miért „Fondü” a darab címe? Garantálom, hogy aki megnézi az előadást, megkapja rá a választ. (De ha valakit a cím eredete annyira nem is érdekel, a darab megtekintését azoknak az olvasóknak is meleg szívvel ajánlom!)
Premier május 31.-én a Svung Színház állandó otthonában, a Pygmalion Theaterben. Jegyek már itt foglalhatók!