Egy legenda a színpadon

Udvaros Dorottyát első alkalommal köszönthettük Bécsben.

A méltán népszerű bécsi magyar eseményszervező, a Music&Words ismét egy fantasztikus szereplőt hozott el az ausztriai magyar közönségnek: Udvaros Dorottyát, a Nemzet Színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt.

 Egy megható, felemelő, de egyben mélybe is hatoló előadás részesei lehettek azok, aki eljöttek erre az estre Bécsbe, a Studio Moliére-be április 5.-én. A színésznő mesélt pályájáról, életéről, nehézségekről, boldog pillanatokról, és mindezt csodálatos dalokkal színezte, mi, a közönség, pedig egyszerre meghatottan és áhítattal néztük ezt a színészkirálynőt, akit a legtöbben csak filmekben –a szerencsésebbek pedig színházban– láthattak, aki a Magyar Nemzeti Színház egyik legnagyobb sztárja volt élete jelentős részében,és most itt állt előttünk hús-vér valójában, alig karnyújtásnyira egy családias kis színpadon, és hozzánk beszélt. Nekünk mesélt.

És mindezt körülszőtte egy kérdés, amit korának legnevesebb esztétáinak küldött el – vagy épp már nem tudott elküldeni, csak gondolatban: Mi az, amit egy férfi sohasem mondana el egy nőnek? A válaszok aztán nagyon sokféle képet festettek.

Udvaros Dorottya visszaidézte a kezdeteket, hogy hogyan könyörögte be magát még fiatal, kezdő színészként a Taganka Színházba, ahol a sors különös játéka folytán pont Jurij Petrovics Ljubimov, a rendezőóriás mellé keveredett, és ez a találkozás meghatározó pillanattá vált az életében. (Később dolgoztak is együtt, már Budapesten, a Nemzetiben, ahol Ljubimov a Koldusoperát rendezte, ebben a színésznő Polly szerepét játszotta.)

Mesélt a hányadtatott gyermekkoráról, mint színészgyerek. Édesanyja, Dévay Camilla vidéken, Kecskeméten és Békéscsabán játszott, édesapja, Udvaros Béla színházrendező pedig szintén vidéken dolgozott. A kis Dorottya Budapesten családoknál, rokonoknál és leánynevelő intézetben nevelkedett, de a szüleivel szoros kapcsolatot ápolt. Édesanyját politikai okokból, koholt vádakkal börtönbe is zárták néhány évre, ami édesapja karrierjére is bélyeget nyomott egy időre. Édesanyja történetét aztán Bartis Attila Nyugalom c. regényében idézte meg, amiből előbb Garas Dezső rendezett színpadi darabot Anyám, Kleopátra címmel, majd egy film is született belőle Alföldi Róbert rendezésében. (Érdekes adalék, hogy a színpadon a darab főszereplőjét, Veér Rebekát, akit az édesanyja ihletett, Udvaros Dorottya játszotta.) A fent említett kérdést egyébként anno az írónak, Bartis Attilának is feltette, aki válaszul az épp készülő regénye egyik részletét küldte el.

Mesélt aztán különleges kapcsolatáról Törőcsik Marival, aki több darabban is játszotta az édesanyját, de ugyanígy szóba került az is, hogy kik azok a színészek, akik őt tekintik „színpadi édesanyjuknak”.

Arról is beszélt, hogy sokáig nem akart önálló estet. Elmondása szerint úgy érezte, neki nem az a dolga, hogy a színpadon önmagát adja, hanem hogy a szerepeit hitelesen személyesítse meg. Emiatt aztán az önálló est megszületése az ötlettől 5 évig váratott magára, míg egy előadás kapcsán ébredt rá, hogy talán mégis van létjogosultsága egy ilyen önálló –önellátó, önáltató, ahogy ő maga fogalmaz– estnek, de csakis a közönséggel partnerségben, ahol a sztorik, a dalok folyamatosan változnak, változhatnak.

A fenti kérdés, miszerint: „Mi az, amit egy férfi sohasem mondana el egy nőnek?” ekkor született. Sok kortárs írónak, költőnek, esztétának elküldte, hogy a válaszukkal segítsék az önálló est létrejöttét.

Voltak akik nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni. Hamvai Kornél szerint például egy férfi csak azt nem mondja el egy nőnek, amit elfelejtett. Závada Pál válaszai pedig inkább még jobban összezavarták, mintsem megvilágították a kérdést, mondván: „Mit is adhatnék az adott nő szájába? Ételt-italt, vagy inkább szerepet?” De Esterházy Péter válasza sem pont az volt, amit várt. Ő a válaszának azt a címet adta: „A csúcs”.

Az önálló est mégis megszületett végül, és azt vallotta, hogy ma már örül ennek, hiszen az előadás számára sem unalmas sohasem, mindig van benne valami új, a dalok is mindig új erővel hatnak.

De mesélt még életéről, szerepeiről, lemezeiről, meghatározó emberi és szakmai kapcsolatairól, arról, hogy hogyan került be 8 teljes percre a párizsi Moulin Rouge-ba, ahol 6 férfi emelte fel egy fotó erejéig, és hogyan kötöttek ki még ugyanakkor a francia rendőrségen, hogy hogyan került be a Mi kis falunk című vígjátéksorozat főszereplői gárdájába úgy, hogy bevallása szerint neki nincs is humora, és arról is, milyen volt számára 22 év után megválni a Nemzeti Színháztól, és hogyan fedezte fel újra a szabadságot.

És mondott még valamit, a hitvallását, a tanácsát az útra:

Csak mindent jól kell csinálni.

Mi, a közönség pedig hallgattuk csendben, áhitattal, és egy kicsit többként távoztunk a nézőtérről, mint ahogyan oda beültünk. És meghatottan beszélgettünk még sokáig az élményről az előadás után a Bock pincészet remek borai mellett az előcsarnokban.

Udvaros Dorottya és Music&Words, köszönjük!

---

Fotó: Livia Ayadi & Denise Trajkovska | BMI Fotoklub Wien